Gondoltam leírom a véleményem a gyerkőc altatásáról és felkapatásáról, ami olyan régóta vitatott kérdés. (nem szeretnék senkit sem bírálni, megbántani, ez az ÉN véleményem)
Régóta hallani, hogy "ne vedd fel sokat a gyereket, mert felkapatod és utána problémád lesz belőle". Még kezdő anyuka vagyok, de a véleményem eltérő az "öregekétől". Mielőtt Lara megszületett, körvonalazódott bennem, hogy mit hogyan fogok csinálni, és látván a körülöttem lévő gyermekeket, a pozitív és negatív dolgokat, eldönöttem, hogy "katalógus" gyereket fogok nevelni. Ez alatt azt értem, hogy eszik, alszik, nem fáj semmije, csöndben van ha úgy gondolom, és játszik amikor én szeretném. Majdnem bejött! ;) Ugye, Vica? :D
És nem!!!!! Mert úgy gondoltam, hogy a gyereket ha sír, majd hagyom, megnyugszik magától.
A második-harmadik héten (mostmár tudom, hogy a magány miatt) Lara elég sokat sírt, nem akart aludni egyedül, csak kézben vagy ha sikerült etetés közben elaludnia, akkor halkan letettem. Mérgelődtem, hogy miért csinálja ezt velem, mikor mindene megvan, mindent megadunk neki. És tapasztalt emberek (köszönöm babanetesek) azt mondták, hogy 9 hónap teljes együttélés után, kikerül ebbe a nagy világba és egyedül érzi magát. Ha sír az nem azért van, mert ki akar velem szúrni, hanem mert valami nem stimmel. És miután evett, nem álmos, tiszta a pelus, nem fáj semmi, akkor egy maradt: ANYA HIÁNY. És igenis felvettem, ahányszor csak sírt, ha úgy érezte jól magát, a mellkasunkon altattuk, éjszakai ébredése után, ültünk az ágyon Andrással és felváltva altattuk a hasunkon. Nehéz időszak volt, azt gondoltam, hogy talán itt vége a dolognak, a gyerkőcöm hozzászokott az állandó kézben alváshoz, ahhoz, hogy járkálok vele. Mindenki figyelmeztetett, hogy nem lesz így jó! De rájöttem (némi segítséggel ugyan) hogy egy csecsemőt nem lehet elkapatni. Ha csak én hiányzom a jólétéhez, akkor megadom neki.
Második hónapnál jártunk, amikor egyre többet igényelte azt hogy vele legyek. Az állandó cipelés nem tetszett nekem, nem tudtam tőle semmit sem csinálni. És akkor jött az isteni szikra. A hordozókendőt nem bírta volna a hátam és ennyi szabadság nekem is kell, úgyhogy gyorsan beszereztem egy pihenőszéket, játékhíddal. A csöppségemet beleültettem és láthatóan tetszett neki. Ezzel aztán hurcolhattam a lakás bármely pontjába, a játékok - bár még nem érte el őket - lekötötték a figyelmét akár 10-15 percre is. Nekem sokszor ennyi is elég volt ahhoz, hogy rendbeszedjem magam és a lakást.
Annyira hozzászokott Lara is a székhez, hogy sokszor abban töltötte a délutáni szunyákat! És milyen mélyen tudott benne aludni?! :D
Majdnem három hónapos volt, mikor rájöttem, ha vízszintesen van, csuda dolgokra képes. Bár a kiságyában eddig nem szeretett lenni, most mégis eljátszik, nézegeti a posztereket a falon és a nagymamától kapott csócsaruhája hihetetlen figyelmet érdemelt ki! És ami hatalmas dolog, GŐGICSÉL minden játéknak. Oldalra fordul, nyúl a játékokért, tudatos mozdulatokat végez. Azt mondták, legyen a gyerkőc mostmár többször ágyon, vagy földön, mert így fogja elkezdeni a forgást és így fejlődik a mozgása. Na én ennek eleget tettem. A pihenőszékében azóta talán 3-szor volt, akkor is csak pár percig.
Visszatérve az elkapatáshoz. Azt gondoltam a gyerekem soha nem fogja megtanulni, hogyan kell egyedül aludnia, mindig közöttünk fog már feküdni. És most, hogy 3 hónapos új szokása lett. Fogja a csócsaruháját, cumit a szájában (sajnos) és egyedül alszik. Egyre kevesebbet szeret kézben lenni.
Ez most így van, lehet, hogy változik, majd akkor visszatérünk a témára, de hogy nincs elkapatva jelenleg, az biztos, pedig úgy nézett ki! :D
