CLICK HERE FOR THOUSANDS OF FREE BLOGGER TEMPLATES »
Lilypie 2nd Birthday PicLilypie 2nd Birthday Ticker

2007. november 8., csütörtök

-

Jöttem végre. Lara alszik, gondoltam akkor jegyzetelek.
A betegségéből kezd kilábalni, még szívom neki az orrát, de tisztul. Sokat sétálunk a hideg levegőn és ez kihúzza neki. Már mikor meglátja a porszívót és hívom magamhoz, úgy jön, somfordál, hogy közben sír. De jön és ez annyira édes. Tudja, hogy a végeredmény az jó, csak maga a tortúra gáz.
Áll minden mellett. Fal mellett, hűtő mellett, ruhaszárítóba kapaszkodva, azt eldőltve és sírva... :) Kukában, azt kiborítja, és kipakol.... A fiókját az ötezredik 'NEM' után is nevetve kihúzza, kiveszi az összes ruháját, majd pakolgatja A-ból B-be. Majd összeraktam, és ő újra ki. Na, én ugyan nem teszem vissza ma már többször :) Önállóan a pár másodperces állások továbbra is mennek, képes állás közben két kezével fogni valamilyen tárgyat, halad az ágy mellett, de másik tárgyra, például a fotelra még nem tud átkapaszkodni, de ugrani igen, ami ugye kevesebb sikerrel jár és puff. :)
Nyitjuk a szekrényajtót és rágjuk a gyertyát. Anya szekrényajtóra fog most valahol biztonsági zárat venni, mert megrágja a kártyákat is. Viszont a virágot nem bántja. Illetve azért, mert el van dugva, de ha odamegy, akkor megszúrja, na és ez nem vicces neki :)
Kávéztam, a kiságya mellett ültem, ő meg bent. Annyira nyújtotta a kezét, hogy nem tudtam megállni, h oda ne nyújtsam a forró bögrét. Mondtam neki, hogy nagyon meleg, vigyázzon. Szerintetek???? :D Megfog, megsüt, sír, megfog, megsüt, nevet. Hát ezt ki érti??? :)
Na, a következő eset a száraz ruhák lepakolása, bele a lavorba. Mármint ez lenne a menet, ha én nem tenném be és ő nem rángatná ki. És a még vizes ruháknak az ujját vagy éppen lelógó részét nem csócsálná... Komolyan mintha kiskutya lenne. Ezután mentünk és hajtogattuk a ruhákat. Kapott két zoknit. Minden elvárásom ellenére nem tudta összehajtani őket. Majd ezt még gyakoroljuk. De minden esetre rakhattam volna őket vissza a szárítóra, mert tiszta nyál lett. Ruha összehajt, bele a lavorba, visz a helyére. Ez volt a terv. De csörgött a telefonom, lavort letettem, rohantam, Lara addig kipakolt és átrendezte őket. Romjaimban hevertem a kupac ruha láttán, amint a kiskakasom ült a tetején és csócsálta az egyik felsőmet, amit sikerült úgy kiteregetnem, hogy nem kellett volna kivasalnom. Hmmm... mostmár kell.
De imádom és annyira mosolyog és jókedvű.
Képzeljétek nem eszi a pépeset. Csak a darabosat, abból is aminek felnőtt íze van. Ezért kapott menzás kelkáposztafőzeléket, ízlett neki. Kocka főtt krumplit nyammogott meg szétnyomott borsót. De hogy ő a gyümölcsöt nem eszi meg ha teljesen pépes. Kivéve a nestlé bébi kompótját, amiből anyukám raktározott el nekem. Nagyon szereti. Ja és tegnap vajas kalácsot vacsorázott. Ha így haladunk lassan a füstölt csülök jön székelykáposztával. :)
Ja, és szerintem karácsonyra járni fog. Ezt most leírom, és visszaolvasok karácsonykor :) Valamint beszámolok a helyzetről. Annyira rámozdul mindenre, hogy szerintem el fog indulni. Bár gondjaink vannak a járással, mert hogy olyan mint egy nyugdíjas. Mindenhova rohan. De minek???? Biztos nem érnek rá a játékok.... És ezért óriásikat lép és a teste előrébb mint a lába.. Annyira éééédes.
Táncolni már állva is tud, rázza magát, mint woodstockban a fiatalok, tapsol (ahogy Julibella Zsuzskája is) és ezt a tapsolást szívesen alkalmazza, mikor a kanál megy a szája felé és akkor placcccsssss..... kaja anyán, tányérban, asztalon, ruhán, Larán.... ja, csak a szájában nem :)
De akkor is büszke vagyok a csajomra, rengeteget fejlődött az elmúlt időkben. Például abban is, hogy nem mindig dobál ki mindent a babakocsiból
Remélem sikerült bepótolnom a lemaradásokat. puszi nektek

9 megjegyzés:

Puccos írta...

Nekem Rozim is imád teregetni.nekem van egy olyan álló teregetőm és azon szoktam hagyni őt teregetni.olyan aranyossan kirázza és tuszkolja fel.Én is imádom a gőndőr fejét.Ha igy halad Larád akkor már pár héten belül el fog indulni karácsonyra már fára fog mászni!!!!!!!

Zadri írta...

Második próbálkozásomra remélem jó lesz a komment... de mégegyszer nem indítom újra a gépet! :D Nagyon ügyi a bébid, elképzelem ahogy ül a ruhakupac tetején, hááát megzabálom! A teregetésnél is figyelek arra, hogy ne kelljen vasalni :D Nagyon telik az idő, én még arra emlékszem, mikor Lara elkezdett mászni és mindenhol ott volt ahol te! :) Most meg áll, meg ügyeskedik... Egyik ismerősöm régebben megbízott, hogy vegyünk nekik fiókos biztonsági zárat amit írtál, meg mindenféle bababiztonsági okosságot. Azt mondta,hogy az IKEA-ba vegyük, mert ott olcsó. Nem tudom arra van-e felétek, de ha igen, lehet érdemes lenne megnézni, mert szerintem a bababoltokban biztosan drágábban adják. Amúgy miket vásároltál tegnap?? :D Mert vártalak ám este, de nem gyüttél! :( Na mindegy, bepótoljuk! Csókulom a két csajszit, Andrisnak meg üdv és egy nagy kolbász!! :DDD Remélem érted!

FRIDA írta...

Nagyon gyorsan fejlődnek ezek a lányok,de ez a szép benne. Puszi.,..most rohanok enni..
írtam a blgomba egy csöppet

Túró írta...

Drága kicsi tündér!♥♥♥-mármint Lara! Jóvan,te is egy kicsit:D:D Nagyon ügyes,rendkívül gyorsan fejlődik és Puccosunknak szerintem igaza van,karácsonykor már térdig lógó nyelvvel loholhatsz Lara után:D:D Pusszantás

Névtelen írta...

Igen, úgy tűnik sikerült bepótolnod a lemaradásokat, de remélem nem fogsz miatta megint egy hétig bőjtre fogni minket!! :)) Táncsak nem azért teszed, hogy már ki legyünk éhezve??!! :))) Ami meg a karácsonyi járást illeti, nagy a gyanúm, hogy Larád addig már lépcsőzni is fig, mi viszont akkor még csak járni kezdünk.. :)) Na de komolyan! Larának hihetetlenül jól fejlődik a mozgása!! (S ennek (is) köszönhetően lesz "anyagod" amikről írjál gyakrabban a blogodba!! :))..) Cupp!

Globetrotter írta...

Tuti jarni fog mire hazaerek, vagy kozben megtanul, mig otthon leszek - erzem en is :-) Lesz neki lehetosege a tudomanyat bemutatni jan 2ig :DDD
Jo lenne az elmeny reszeve valni!!! Hol lesz a karacsony fatok es milyen nagyot fogtok venni?

sz_orsi írta...

Túróóóóóóóó :D először tényleg azt hittem, h nekem szól. Aztán pufffff, mintha a vonat ütött volna el, kiábrándultam. Na jó,az a pici is örömmel tölt el :) puszi

Julibellám igyekszem drága többet írni, de mostmár ezer szemem a csajon, mert tegnap is elbújt, de ezt majd leírom. majdnem szívinfrastruktúrát kaptam :D

Verám! idén műfenyőnk lesz vaniliáskarika díszekkel, mert Lara félő hogy megeszi a díszeket és lerántja és megfogja és megszúrja és különben is nem szeretem azt, h ezért kivágnak fákat és én nem szeretnék hozzájárulni a gyilkossághoz. Bár jövőtől nekünk is lara miatt igazi fenyőnk lesz, de rossz érzés látni a kidobott fákat az út szélén. ők tudom arra születtek, de mégis. (tiszta Phoebe vagyok, nem?) :D friends forever :D
remélem, h január 2ig rengeteget fogunk találkozni, annál is inkább, mert hogy legtöbbször szolnokon leszel, ugye??? bármikor jöhetsz "gyakorolni" :) pusziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii mindenkinek

Globetrotter írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Globetrotter írta...

Ez a vanilias-karikas mufenyo tuti sikernek hangzik :DD Lehet jovore nekunk is vmi hasonlo lesz, csak nem vanilias-karikakkal, hanem `Oreo` karikakkal ;DD
Amugy januarban, visszafele jovet, en is hozom ki a Frieds DVDeimet otthonrol, mert megelegeltem a veluk valo tavolsagot :DDD